Oldal kiválasztása

A múlt hét óta pártoló tagja vagyok a Momentumnak.
Az elmúlt hónapokban figyeltem és elemeztem a hazai politikát, olvashattátok a cikkeimet, sőt, most már videót is nézhettek tőlem arról, mit gondolok Magyarország jelenlegi helyzetéről.
Miközben a pártok “röppályáját” figyeltem, nem sok újat láttam. Legtöbben csinálták azt, amit eddig, márpedig ez szakadékba vezet.
A Momentumban ezzel szemben megvan a potenciál, hogy egyszer kormányra kerülve végre szabad, büszke, Európa- és piacpárti országot faragjanak Magyarországból. Pragmatikus ember vagyok, számomra egyaránt fontos, hogy a közösséget, amihez csatlakozom jó értékek vezéreljék és képes legyen ezeket az értékeket érvényesíteni is.
Mind a kettő elem jelen van a momentumban, én pedig remélem, hozzá tudok járulni a sikerhez tapasztalatommal és tehetségemmel. Részemről mindent meg fogok tenni azért, hogy a bennünk rejlő potenciált a lehető legeredményesebben használjuk fel.
Annál is inkább, mivel ez talán az utolsó esély arra, hogy kialakulhasson egy olyan politikusi réteg, amelyik képes Magyarországot a 21. századba vezetni. Úgy látom, nincs még egy momentumnyi tartalék a magyar társadalomban. Ha ez a csapat elbukik és szétszéled, nem marad itt annyi értelmes és elkötelezett fiatal, akik egy másik életképes pártot össze tudnának hozni.
Én pedig, sok polgártársammal együtt nem új Kádár-rendszerben, nem orosz csatlósállamban, nem maffiaállamban akarok élni! Sikeres, szabad, európai Magyarországot akarunk! Ahogy azok is, akik már csatlakoztak a párthoz és azok is, akik magukban már megfogalmazták ezt, de még nem találkoztak elégszer a Momentummal. A következő hónapok munkája lesz elérni, hogy minél többen megismerjenek bennünket és a programunkat és elhiggyék: van lehetőség egy jobb jövőben élni, amiért már a jelenben is lehet és kell is dolgozni!

Részletek az Azonnali riportjában