Rólam

Oldal

CV

1992. július 23-án születtem Budapesten, azóta lakom a XVI. kerületben.
A Szent-Györgyi Albert Általános Iskolát követően a budapesti Eötvös József Gimnáziumba jártam, ahol 2011-ben tettem kitűnő érettségit. A gimnázium a közösségért végzett kiemelkedő eredményeimért Pro Eötvös díjjal jutalmazott.

2011-2016 között a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója voltam Nemzetközi Tanulmányok szakon.

Gimnáziumi éveim során több nemzetközi modell ENSZ-konferencián (Model United Nations, röviden MUN) vettem részt, 2010-ben az oldenburgi OLMUN-on, 2011-ben Rómában a RIMUN-on, 2012-ben Budapesten a BIMUN-on. Ezek során nemzetközi kapcsolatokra és tapasztalatokra tettem szert. 2013. tavaszi félévében Törökországban a Kocaeli Egyetemen tanultam Erasmus ösztöndíjasként, ahol egy európaitól eltérő kultúrával is megismerkedhettem közelebbről.

Gimnáziumi tanulmányaim alatt felsőfokú nyelvvizsgát tettem angol nyelvből, oroszul alapfokon beszélek.

2011-ben jelen voltam a Demokratikus Koalíció párttá alakulásánál, majd beszédet tartottam az első kongresszuson. 2012-ben létrehoztuk az Ifjú Demokratákat, ami egy, a DK-val szövetséges ifjúsági szervezet, és melynek elnöke voltam 2015-ös lemondásomig. Vezetőjeként gyorsan bevethető elitcsapattá kovácsoltam az IDE-t, akikkel minden fontos választáson ott voltunk, többször hozzájárulva a demokratikus oldal sikeréhez (pl. országgyűlési választások, EP választások, veszprémi és salgótarjáni időközik). A 2014. évi önkormányzati választáson Budapest XVI. kerületének 7. számú egyéni választókörzetében, Árpádföldön indultam képviselőjelöltként. 2017. tavaszán elhagytam a Demokratikus Koalíciót.

2017. októberében csatlakoztam a Momentum Mozgalomhoz.