JNSZ 4. sz. vk. jelöltje: Rózsa Endre MSZP – Én támogatom!

Általános

A napokban megszületett a mindannyiunk által várt demokratikus ellenzéki összefogás. Mi, a Demokratikus Koalíció politikusai mindig is bíztunk abban, hogy a lehetséges szövetségeseink mindegyike belátja, ahhoz, hogy az Orbán kormányt leváltsuk, ezt a lépést meg kell tennünk. Természetes, hogy kompromisszum kellett a megállapodáshoz és mindig is világos volt számunkra, természetesen számomra is, hogy mindanniyunknak áldozatot kell hozni a cél érdekében. A közös lista összeállt, az egyéni körzetek elosztása publikus.

Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. sz. választókörzetében a demokratikus összefogás képviselőjelöltje Rózsa Endre. Levélben már biztosítottam arról, hogy támogatom és részemről mindent megteszek a sikeres kampány érdekében, és erre biztatlak Benneteket is!
Kérem, lehetőségetekhez mérten továbbra is segítsétek továbbra a munkánkat, gyertek velünk, hogy sikeresen leválthassuk az Orbán rezsimet!